Liana
Liana – A dzsungel fogva tart
A négy testvér története valós eseményeken alapul. Kolumbiában, az Apaporis folyó térségében 2023. május elsején valóban lezuhant egy San José del Guaviaréba tartó kisrepülőgép. A négy túlélő gyerek negyven napig bolyongott egyedül az őserdőben, mire a katonaság és az őslakos indiánok közös erővel megtalálták őket. Igaz történetet vettem tehát alapul, és ahol lehetett, igyekeztem ragaszkodni a tényekhez. A főbb események sorrendje, a keresők tevékenysége, az általuk használt eszközök és kutatási módszerek mind a valóságot tükrözik.
A gyerekek bolyongásának részleteiről azonban – érthetően – nem sok információt lehetett találni. A fellelhető cikkekből és hírműsorokból annyi kiderült, hogy a legnagyobb lány végig cipelte kishúgát, a gyerekek negyven napig erdei bogyókon és gyümölcsökön éltek, és Wilson kutya, aki egy vihar során elszabadulva eltévedt a dzsungelben, valóban összetalálkozott a testvérekkel, több mint egy hétig velük kóborolt, majd váratlanul eltűnt, és azóta sem került elő. A keresők sokféle nyomot, elvesztett tárgyat találtak, rábukkantak több éjszakai rejtekhelyre is, így tudjuk, miképp védekeztek a gyerekek az eső és a ragadozók ellen, de arról már nem szóltak a hírek, hogy miről beszélgettek, mitől féltek, milyen kalandjaik voltak.
Néhány évvel ezelőtt én is jártam Kelet-Kolumbiában, túráztam az őserdőben, és véletlenül San José del Guaviaréban is megfordultam. Megtapasztaltam, milyen sötét és áthatolhatatlan az őserdő, milyen dobhártyaszaggató a bőgőmajmok üvöltése, milyen érdesek a lépkedő pálma léggyökerei, sőt, indián vezetőnk biztatására citromhangyát is eszegettem a fákról. Kóstoltam vadon termő őserdei gyümölcsöket és keserű makujlevelet, útitársaimmal együtt rettentem meg, amikor indián vezetőnk friss jaguárnyomra bukkant a sárban, és előfordult, hogy dagadtra csípték arcomat az őserdei rovarok. Személyes élményeimet is felhasználtam tehát, amikor a gyerekek történetét igyekeztem kikerekíteni.
A testvérek életéről szóló történetet én találtam ki, de Liana meséi valódi dél-amerikai indián népmeséken és legendákon alapulnak. Ezek megismerésében nagy segítségemre volt a Népek Meséi sorozat dél- és közép-amerikai indián történeteket tartalmazó gyűjteménye, illetve az interneten olvasható latin-amerikai indián legendák és népmesék.
Ecovit Kiadó, 2024.
Illusztráció: Grela Alexandra