IBBY-díj >> Rumini kalandjai >> Mesék >> Főoldal

IBBY-díj

A Rumini 2007-ben megkapta a Gyerekkönyvek Nemzetközi Tanácsának (IBBY) "Év gyerekkönyve díját"

Békés Pál (író, az IBBY Magyar Egyesületének elnőke) indoklása:

A 2006-os év terméséből a zsűri idén Berg Judit: Rumini című meseregényét találta a díjra méltónak. Növeli az író érdemét és sikerét, hogy volt méltó versenytársa, a zsűri nem egy szál jó könyvből választotta ki a legjobbat - ahogyan ez korábban elő-elő fordult - hanem erős mezőnyből. Berg Judittal kapcsolatban azt a kifejezést, hogy "profi" nem az irodalomkritka lappangóan pejoratív hanglejtésével, és nem a belterjes szépelgők enyhe fintorával a szám szögletében ejtem ki most, hanem széles mosollyal, örömmel és elismeréssel. Berg Judit profi író. Pontosan tudja, mi kell közönségének, és nem csak elméletben tudja, hanem megvalósítani is képes. Tudja, hogyan építse fel történetét, hogyan tartsa meg, miként fokozza a feszültséget, tud olyan hősöket teremteni, akikkel olvasói azonosulhatnak és nem álcázott felnőtt könyvet ír meseregény álruhában, hanem éppen azt amit célul tűzött ki: ezúttal szellemes tengerészregényt gyerekeknek , kalanddal, veszedelemmel, humorral, érvényes feloldással. Azt hiszem éppen az ilyen művek segíthetnek a legtöbbet abban, hogy azok, akik még tudnak, vagy netán újra megtanulnak olvasni, megmaradjanak a mese, a betű a könyv bűvkörében. Örömmel adom át a díjat Berg Juditnak.

 

IBBY Honour List 2008

Az IBBY magyar szekciójának felterjesztése alapján a Rumini felkerült az IBBY (Gyerekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) kétévente összeállított "legjobb könyvek listájára". A listán az IBBY tagországaiban megjelent legjobb gyerekkönyvek szerzői, illusztrátorai és műfordítói szerepelnek. A 2008-as listára 59 ország 169 jelöltje került fel. Magyarokként Berg Judit (Ruminivel) és Baranyai András illusztrátor.

A koppenhágai díjkiosztó után itthon is átadták az okleveleket Berg Juditnak, a Pozsonyi Pagony Kiadónak, Baranyai Andrásnak és a Csodaceruza Kiadónak. A díjaka átadta Bogyay Katalin szakállamtitkár asszony.

A listán szereplő könyvek - többek között - örök időre letétbe kerülnek a Müncheni Nemzetközi Gyermekkönyvtárban, továbbá Belgium, Oroszország, Japán, Szlovákia, Svájc és az USA egyes kutatói könyvtáraiban.

A koppenhágai díjkiosztóról és egyéb dániai élményeimről szóló beszámoló a Pagony weboldalán, itt olvasható.

v